A topp modellekkel egy kifutón sétálok, és a leggyönyörűbb ruhákban járok. Magas sarkú cipők, csillogás, pompa, és természetesen az utána kihagyhatatlan koktél partik és céges bulik! Sztárként sétálok végig a kifutón. Villognak a fényképezők, engem tapsolnak és…

- Dóri! Dóri! – Valaki durván meglök oldalról, és azon kapom magamat, hogy kiesek az asztal mögül, pont az előadó terem kellős közepére a tanárral szemben. Mire én észbe kapok, már rajtam nevet a fél évfolyam, úgyhogy gyorsan visszatápászkodtam az eredeti helyemre és a lehető legjobban elbújtam a téli kabátom és a sálam által nyújtott fedezékbe.

- Csak hogy felkeltél te lustaság! Nem hiszem el, hogy te folyton elalszol, és konkrétan végig pihened a napokat! Én persze jegyzeteljek, hogy az én álomszuszék barátnőmnek legyen miből tanulnia! – Kriszta haragtól izzó kék szemeit egyenesen az enyémbe meresztette, és arcán láttam, hogy egyre jobban lángba borul.

- Ne haragudj, bocsánat! Figyelek én is. – Ez a pár mondat és a következő pár perces figyelés mindig kihúzott a bajból… gimnáziumban. De amióta az egyetemre járunk ez varázsütés szerűen megváltozott, és akár csak most ezzel a mondattal, csak az értem el, hogy még jobban haragudjon. Tollával úgy karcolta a füzet lapjait, hogy szegény füzetet komolyan sajnálni kezdtem. Némi bűnbánattal, és az óra fenn maradó részében való jegyzeteléssel azért mégis csak sikerült megbékítenem, az én drága barátnőmet, aki hál’ istennek ezt követően újra szóba állt velem.

- Akkor ma megyünk valamerre? Tudod esetleg be a városba, vagy ilyesmi?

- Dóri nekem tanulnom kell! A jövő heti vizsgák borzalmasak lesznek. Ezt az egy hetet már nem bírod ki? Aztán úgy is nyár lesz. – Aki először ránk néz, biztosan azt mondja, hogy én vagyok a szorgalmasabb és Kriszta a bulizós, szende, naiv kislány. Nos, ezekkel a szavakkal teljesen jól körbe írtam magamat, no persze a naivitás relatív. Ezzel-azzal valóban be lehetett húzni a csőbe, de nem hittem el mindent! Kriszta maga volt a szorgalom, ugyan akkor tudott laza is lenni, de persze többségében feszült volt a tanulmányi eredmények miatt, amik miatt viszont én izgultam kevesebbet.

- Ugyan már! Péntek este van, egy cseppnyi kikapcsolódás neked is bele fér! Ígérem, otthon leszünk éjfélre! Na légyszi! Csak egy kicsi szórakozás! Nem eshet nehezedre. – Megnyerő mosolyom és a számomra eddig mindig megszegett ígéretem - miszerint éjfélre otthon leszünk - meghozta a kívánt eredményt, és Kriszta rábólintott az esti ereszd el a hajamra. – Szuper! Akkor este nyolckor találkozzunk a Deákon, és onnan mehetünk bármerre! Óra után rohanok is, mert össze kell kapnom magamat! Még ruhám sincs az estére. Azt hiszem, elugrok vásárolni. Te nem jössz?

- Elvégre egy kis vásárolgatás sosem tesz rosszat a női léleknek…

Nem kell mondanom, hogy este nyolcig még csak odáig jutottunk, hogy körbe jártuk majdnem az össze plázát, ami csak létezik Budapesten és megtaláltuk azt a két ruhát, amiben érdemes lesz elindulni, bulizni. Persze Kriszta már így is húzta a száját, hogy késő van és nem fogunk éjfélre a buliig sem eljutni, nem hogy hazaérni. Én persze kitartóan győzködtem, hogy fél kilencre már készen ott leszek a Deákon.
A vásárlásból haza esve gyorsan lezuhanyoztam, ettem valami vacsora félét, és már húztam is magamra az az napi „álmaim ruháját”. Be álltam az egész alakos tükröm elé a szobámba, és jól szemügyre vettem magamat. A kicsivel térd fölé érő barack színű ruhám teljesen rásimult a testemre, és igazán jól kiemelte az előnyös testrészeimet is, így megelégedve felkaptam még magamra egy blézert, kiengedtem hosszú fekete hajamat, és némi szöszmötölés után a sminkemet is sikerült kiigazítanom. Bele bújtam a fekete magas sarkúmba, felkaptam a táskámat és már indulásra készen is álltam, amikor…

- Kisasszony, álljon csak meg! Maga meg mégis hova igyekszik? – Anyu éppen ekkor ért haza a munkából, és mivel elállta a bejárati ajtót, alig ha tudtam volna kiszabadulni a lakásból.

- Csak egy könnyed péntek esti bulizás Krisztáva,l semmi extra. Éjfélre itthon leszünk. – Próbáltam minél meggyőzőbben mosolyogni, de ezúttal nem hozta meg a hatását.

- Honnan van egyáltalán ez a ruha? Megint vettél valamit, amit majd egyszer felveszel aztán soha többet? Minek kell ilyen felesleges dolgokra költened a pénzed? Vagy, ha már így szórod a pénzt kereshetnél magadnak valami állást!

- Esküszöm, jövő héten utána nézek valami állásnak, oké? Csak még ma este had menjek el. Kriszta már vár rám a Deákon. Teljesen ki fog akadni, hogy…

- Menjél, de innentől amíg nincsen állásod egyetlen bulidat és ruhádat sem fizetem.  – Anyu levette kabátját és megadva magát, hagyta, hogy megöleljem. Persze tudtam, hogy ezzel még semmi nincs elintézve, és hogy ennek reggelfolytatása lesz.

- Köszönöm! – Böktem ki végül, és már úton is voltam a Deák Ferenc tér felé. Háromnegyed kilenc felé járt az idő így még nem kések sokat, körülbelül kilencre ott is leszek. Teljesen jó, Kriszta is egészen biztosan késik, hiszen képtelenség elkészülni húsz perc alatt, bár, lehet jobb lenne, ha nem magamból indulnék ki. Gyorsan felszálltam az érkező buszomra, és leültem az első szabad helyre, amit csak találtam, majd az MP3 lejátszóm fülhallgatóit bedugtam a füleimbe és már hangolódtam is az estére.
Kilenc után nem sokkal szálltam le a téren és láttam, ahogy Kriszta már toporzékol a buszmegállóban. Odamentem adtam neki két puszit, és már rángattam is magammal az általam kigondolt buli helyre, hogy oldjam a benne felgyülemlett feszültséget, amit valószínűleg a több mint fél órás késésem eredményezett. 

- Na, Kriszta. Engedd el magadat kicsit. Péntek este van, iszogatunk, pasizunk és lazulunk kicsit. Kiérdemeltük ezután a nehéz hét után. – Tudtam, hogy ez a mondatom, így hogy „kiérdemeltük” csak olaj a tűzre, mert konkrétan végig aludtam ezen a héten az összes előadást, úgyhogy gyorsan hozzá csaptam, hogy: leginkább te érdemelted ki. A belépők megvásárlása és a welcome drink elfogyasztása után, már be is húztam a táncparkett közepére. Éppen a legújabb Avicii számot játszották, ami Kriszta kedvence volt, így ez kapóra is jött. Pár perc alatt meg jött a kedve, és ez elő hozta azt a tánctudást, amit eddig mindig csak bulikon láttam tőle. Pedig ha jobban meggondolná, akár többre is vihetné vele, de persze ő teljes mértékben elutasítja ezt a lehetőséget, mert az ő álma, hogy nagy és neves újságíró lehessen. Ezért is vezeti a honlapját, ahol mindenről kritikát ír. Persze nem tartom rossz ötletnek, hogy így indul el, de az biztos, hogy a szülei nem jelentenek nagy támogatást számára, hiszen ha támogatnák nem természettudományi egyetemre küldték volna.

- Sziasztok lányok! De gyönyörűek vagytok, és milyen jól mozogtok. Lenne kedvetek velem, és a haverommal táncolni? Jaj, ne haragudjatok, milyen bunkó vagyok, a nevem Ádám, a haverom meg Robi. – Fellelkesülve az erős welcome drink hatására még Kriszta is igennel bólintott, tekintve, hogy igazán jó képű volt mind a két srác. Egy fél órányi táncolás után Krisztával rendesen kifáradtunk, és épp készültünk rendelni valamit, amikor a két fiú megjelent egy-egy pohár itallal.

- Nem kell félni, csak egy pohár pezsgő. – Mondta Ádám, és átnyújtotta a két pohár italt nekünk. – Mi is rendelünk magunknak valamit aztán vissza is jövünk. – Ránk kacsintott azzal eltűnt a bárpultot körülvevő tömegben.

- Hát nem kedves ez a két srác Kriszta? Látod velük sem futottunk volna össze, ha ma nem jövünk el bulizni. Koccintsunk erre az estére! – Olyan nagy kedvvel koccintottunk, hogy majdnem ketté törtek a poharaink. Én a pezsgő felét kapásból meg is ittam, úgy megszomjaztam.

- Én először inkább iszom valami kólát, vagy esetleg egy narancslét, a szénsavas most így táncolás után nem esne olyan jól.

- Persze igyál csak, azzal is tudunk koccintatni. - Mire kihozták a narancslét már javában elfogyott a pezsgőm, így már csak az üres pohárral koccintottam.  – Gyere, menjünk vissza táncolni! – Felálltam, és azzal a lendülettel el is sötétült körülöttem minden.

****

Másnap valami irtóan kemény ágyban tértem magamhoz, és nem sokáig kellett gondolkozom rajta, hol is vagyok. A Deáktól nem messze lévő korházban feküdtem beinfúziózva, nyakmerevítőben. Az ágyam mellett egy aprócska levelet találtam, rajta a nevemmel.

„Szia Dóri!

Remélem, hogy minden rendben van veled, és minél gyorsabban felépülsz. Nem tudtam megvárni, hogy fel kellj, el kellett jönnöm dolgozni, mert már vasárnap van. Amikor a pezsgőzés után összeestél azonnal hívtam a mentőket, meg persze anyukádnak is szóltunk, hogy korházba szállítottak. Az orvosok azt mondták, hogy az a két fiú valami port kevertek az italodba, amitől az eszméletedet vesztetted, és én is elvesztettem volna, ha megiszom, mert az enyémben is kimutattak valami drog félét. Amint végeztem a munkával beugrom!

Puszil: Kriszta”

Tehát belekevertek valamit az italomba. Eddig mindig csak a hírekben láttam, hogy ilyenek megtörténnek, de sosem hittem el, hogy velem is előfordulhat. Krisztának hála ezt is túléltem.